Wass albert foto

Wass Albert

  • Ifjúsága

    A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született 1908. január 8-án.Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett.Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett erdészeti diplomát. Stuttgartban és Párizsban, tanult tovább, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett.
  • Irodalmi munkásságai

    A fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg. Molter Károly az 1941-ben megjelent Erdélyi elbeszélők című antológiában így méltatta:„Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám.”
  • Család

    Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, báró Siemers Éva (1914–1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”
    Hat gyermek apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
  • A háború alatt

    Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt.
  • Halálos ítélet

    A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében halálra ítélte – apjával együtt – „háborús bűnökért és gyilkosságért”. Az író és családja szerint hamisan vádolták azzal, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatok egyik egységét Omboztelkén, majd később Vasasszentgothárdon is, felbujtotta egy román ortodox pópa és családja, magyar szolgálójuk, néhány helyi román lakos és a helyi zsidó kereskedő kivégzésére.
  • Irodalmi munkássága: Adjátok vissza a hegyeimet!

  • Emigráció

    Először Sopronba utazott, majd 1951-ig Németországban, Bleichbachban, később Hamburgban élt. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetemen a nyelvi laborban dolgozott technikai segédszemélyzetként (ő kezelte a magnószalagokat).
  • Irodalmi munkássága: A funtineli boszorkány

    "Ott áll az Istenszéke magosan a Maros fölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé."
    Könyv leírása:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/A_funtineli_boszork%C3%A1ny
  • Halála

    Halála
    Wass Albert 1998. február 17-én öngyilkos lett a saját fegyverével.Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak. Most már látogatható a Kemény család kastélya is a visszaszolgáltatás után. A kastélyban egy Wass Albert kiállítás van készülőben