Rómeó és Júlia

  • I. felvonás, I. szín

    Verona utcáján a két viszálykodó család cselédei összevesznek. Benvolio megpróbál rendet teremteni. Tybalt párbajra hívja ki Benvoliót. Megjelenik a két család feje is, végül a herceg teremt rendet, aki még egyszer viszályt szít, és az életével fizet érte. Montague megkérdezi Benvoliot, ki kezdeményezte az összeütközést, felesége pedig megpróbálja megtudni tőle, mi baja lehet Romeónak. Romeó elmondja Benvolionak, hogy reménytelen szerelem emészti szívét, mert Róza nem viszonozza érzelmeit.
  • I. felvonás, II. szín

    Rómeó elolvassa Capulet szolgájának névsorát és így megtudják, hogy este álarcosbál lesz és Benvolio megpróbálja rábeszélni Rómeót, hogy menjenek el, talán ott majd jobb kedvre derül, és a bálon ott lesz Róza is.
  • I. felvonás, III. szín

    A Capulet-házban már készülődnek az esti ünnepségre. Capuletné szól a dajkának, hogy beszélni akar lányával. Júlia két hét múlva lesz tizennégy éves, és elmondja a lányának, hogy Páris gróf megkérte a kezét. Júlia még leány, ő már ebben a korban anya volt, kéri, hogy a bálban nézze meg a grófot, tetszik-e neki.
  • I. felvonás, IV. szín

    Rómeó, Mercutio és Benvolio megérkeznek a bálba.
  • I. felvonás, V. szín

    Tybalt felismeri Rómeót a hangjáról, felháborodik, hogy az ellenséges család sarja meg akarja gyalázni éji ünnepüket; de Capulet nyugalomra inti, és megtiltja, hogy megzavarja az ünnepséget. Júlia és Romeo találkozik egymással, Romeot elbűvöli a lány szépsége, a dajkától tudja meg, hogy a leány, aki elbűvölte, az a gyűlölt család sarja. Júliának is a dajka fedi fel Romeo kilétét.
  • II. felvonás, I. szín

    Miután Mercutio, Benvolio és Tybalt eljön a Capulet házból, Romeo egy falon átugorva visszaszökik a kertbe.
  • II. felvonás, II. szín

    Megpillantja Júliát az erkélyen, és megvallják egymásnak érzéseiket. Júliát szólítja a dajkája, de megígéri Romeonak, ha igazán szereti és nőül akarja venni, akkor üzenje meg azzal, akit másnap reggel elküld hozzá. A szerelmesek nehéz szívvel válnak el egymástól.
  • II. felvonás, III. szín

    Romeo korán reggel felkeresi Lőrinc barátot és elmondja, hogy szerelmes lett a Capulet család leányába, Júliába. A barátot meglepi ez a hír, hiszen az ifjú még nem is olyan rég neki panaszolta el Róza iránt érzett viszonzatlan szerelmét. A barát vállalja, hogy összeadja a fiatalokat.
  • II. felvonás, IV. szín

    Romeo találkozik barátaival, akik örömmel látják, hogy az ifjú visszanyerte jó kedvét, és újra a régi. A dajka találkozik Romeoval, aki megüzeni kedvesének, hogy délután Lőrinc barát összeesketi őket a cellájában. Rendezze úgy otthon, mintha gyónni menne.
  • II. felvonás, V. szín

    A dajka kisebb szócsata után mondja el Júliának az örömhírt, hogy Romeo délután Lőrinc barát cellájában várja, ahol a barát összeadja őket.
  • II. felvonás, VI. szín

    Lőrinc barát tartja szavát, a szerelmesek egybekelnek, a szertartáson mindössze hárman vannak jelen.
  • III. felvonás, I. szín

    Tybalt összeszólalkozik Mercutioékkal. Tybalt gyalázkodásaira Romeo kedvesen felel. Tybalt egyre dühösebb lesz, nem érti Romeo szavait, gyávának tartja. Tybalt és Mercutio összecsap, Romeo nem tudja megakadályozni, Tybalt megöli Mercutiot, ezért Rómeó megöli. Benvolio figyelmezteti Romeot, hogy meneküljö. Megjelenik a herceg, a Montague és Capulet család feje. Benvolio meséli el, hogy mi történt. A Capulet család Tybaltért kér elégtételt. A herceg súlyos ítéletet hoz. Romeot száműzi Veronából.
  • III. felvonás, II. szín

    Jön a dajka, hozza a hágcsót, amit Romeó küldött, és ekkor tudja meg tőle Júlia, hogy mi történt. Megtudja, hogy Romeó ölte meg Tybaltot, és száműzték Veronából, kétségbeesik, hogy tán soha nem látja többé. A dajka megígéri neki, hogy megkeresi Romeót, sejti, hogy az ifjú Lőrinc barátnál lelt menedéket.
  • III. felvonás, III. szín

    Romeo Lőrinc baráttól tudja meg a herceg ítéletét, ami számára rosszabb a halálos ítéletnél, hiszen ha elhagyja Veronát, nem láthatja többé Júliáját. A dajka megleli Romeot a barátnál, és látja, hogy ugyanolyan kétségbeesett állapotban van, mint Júlia. Lőrinc barát Mantovába küldi Romeot, amíg ő megpróbálja helyrehozni Veronában a dolgokat.
  • III. felvonás, IV. szín

    A Capulet-házban Páris gróf megismétli a lánykérést, Capulet a gyászra tekintettel szűk körben három nap múlva, csütörtökön megtartják a menyegzőt. Feleségének meghagyja, hogy mielőtt nyugovóra térne, tudassa lányukkal az örvendetes hírt, és készítse fel a nászra.
  • III. felvonás, V. szín

    Romeónak hajnalban el kell válnia asszonyától.Romeó megígéri a lánynak, hogy mindennap hírt ad magáról. Capuletné közli Júliával, hogy Páris gróf megkérte a kezét és csütörtökön vezeti oltár elé. Júlia hevesen tiltakozik az esküvő ellen, és a gyászra próbál hivatkozni. Capulet dühödten támad lányára, ha nem megy nőül csütörtökön a grófhoz, a házában többé nincs helye. Júlia színleg megbánást mutat az előbbi viselkedésért, arra kéri a dajkát, kérje apja bocsánatát, míg ő elmegy gyónni a baráthoz.
  • IV. felvonás, I. szín

    Mire Júlia a baráthoz ér, már ott találja Párist, aki bejelenti a közelgő esküvőjét. Lőrinc barát egy kockázatos megoldást javasol, ami talán kiutat jelentene ebből a kétségbeesett helyzetből. Egy gyógyszert ad Júliának, amit ha bevesz, mindenki halottnak fogja tartani. Negyvenkét órát lesz ebben a tetszhalott állapotban, eltemetik a Capuletek ősi kriptájában, a barát értesíti Romeot, együtt várják majd a lány ébredését, és magával szökteti Mantovába. Júlia elfogadja Lőrinc barát tervét.
  • IV. felvonás, II. szín

    A házban már mindenki az esküvőre készül, Júlia engedelmes lányként bocsánatot kér atyjától, és színleg beleegyezik az esküvőbe.
  • IV. felvonás, III. szín

    Megkéri a dajkáját, hogy éjszaka hadd maradjon egyedül és félelmeit leküzdve megissza a főzetet.
  • IV. felvonás, IV. szín

    Capulet egész éjszaka le sem hunyta a szemét, készült a menyegzőre, reggel a dajkát küldi az ifjú aráért.
  • IV. felvonás, V. szín

    A dajka találja meg a halott leányt, jajveszékelésére hívja a lány ágyához a szülőket. Lőrinc barát Páris gróffal és a zenészekkel érkezik a Capulet-házba. A kétségbeesett családot és a násznépet azzal vigasztalja, hogy Júlia a mennyekben már meglelte a boldogságot.
  • V. felvonás, I. szín

    Romeo szolgájától, Baltazártól értesül Júlia haláláról, mert János barát, akit Lőrinc küldött a levéllel az ifjúhoz, egy félreértés folytán nem tudta eljuttatni hozzá a levelet. Mantova határában azt hitték, hogy pestises, és vesztegzár alá került, nem talált senkit, aki a levelet elvitte volna Romeohoz, így dolgavégezetlenül kellett visszatérnie Veronába. Romeo gyorsan ölő mérget vásárol, és visszaindul Veronába, hogy Júlia mellett érje őt utol a halál.
  • V. felvonás, II. szín

    Lőrinc barát, mikor értesül Jánostól arról, hogy mi történt, azonnal a kriptába siet, hogy Júlia mellett legyen, amikor felébred. Az a terve, újra ír Romeonak, és amíg megérkezik, a leányt cellájában rejti el.
  • V. felvonás, III. szín

    Éjjel Páris gróf virágot akar vinni Júlia sírjára, találkozik Romeóval akiről azt hiszi sírrabló és rátámad. Összecsapnak, Páris meghal. Teljesíti utolsó kívánságát, Júlia koporsója mellé fekteti majd kiissza a mérget. Baltazár elmondja, hogy ura már benn van a kriptában. Mikor Júlia felébred és meglátja, hogy kedvese halott, Romeo tőrével végez magával. Megérkezik a herceg és a két viszálykodó család. Lőrinc barát elmondja mi történt. A két családfő megbékél egymással.