Balogh rudolf fortepan 39727

A két világháború közötti időszak

By bb007
  • Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte

    Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte
    A Kommunista Tanácsköztársaság rövid ideig tartó kísérlete nagy hatást gyakorolt a magyar történelemre. Bár a rendszer megbukott, a későbbi kommunista mozgalmak és a Magyar Kommunista Párt alakulása szintén a Tanácsköztársaság eszméiből és tapasztalataiból merített.
  • Versailles-i béke

    Versailles-i béke
    A szerződés az első világháborút lezáró konferencián született, és nagy hatást gyakorolt Európa politikájára az egész 20. században. A Versailles-i szerződés döntően a vesztes Németországot sújtotta, amelynek számos területét elvették, és katonai korlátozásokat vezettek be. A szerződésnek hosszú távú hatásai voltak, beleértve a második világháború kitörését is, mivel a diktatórikus és revizionista német kormányoknak nagy nehézségeik voltak a szerződésben foglaltak elfogadásával.
  • Nemzetek Szövetsége megalakulása

    Nemzetek Szövetsége megalakulása
    A Versailles-i bekeszerződés alapján jött létre azért, hogy a béke és a nemzetközi együttműködés javuljon és fennmaradjon az országok között.
  • Trianon

    Trianon
    Ennek "köszönhetően" Magyarország elvesztette területeinek mintegy kétharmad részét ami súlyos gazdasági és népességügyi változásokat hozott. Ez az egyik legsötétebb nap Magyarország történelmében.
  • Fiume elfoglalása

    Fiume elfoglalása
    Az olaszok elfoglalják Fiume városát, ami a Monarchia része volt. Magyarország számára fontos volt a terület, hiszen ez volt a legnagyobb kikötője.
  • Benito Mussolini hatalomra kerülése

    Benito Mussolini hatalomra kerülése
    Benito Mussolini 1922-ben hatalomra került Olaszországban, miután Rómában szervezett felvonulással és a király támogatásával miniszterelnökké nevezték ki. Ő alapította és vezette az Olaszországi Nemzeti Fasiszta Pártot, és később diktatórikus rendszert hozott létre az Olasz Fasiszta Állam formájában.
  • A müncheni sörpuccs

    A müncheni sörpuccs
    Adolf Hitler és a Náci Párt tagjai kísérletet tettek a bajor kormány megdöntésére, ami azonban nem volt sikeres.
  • Lenin halála

    Lenin halála
    Egy korábbi agyvérzést követően állapota renszeresen romlott, és végül 1924-ben meg is halt. Halálát követően Sztálin vette át a hatalmat.
  • Mein Kampf kiadása

    Mein Kampf kiadása
    A Mein Kampf Adolf Hitler önéletrajzi és politikai programját tartalmazza, amelyet 1925 és 1926 között írt a börtönben, miután a müncheni sörpuccs sikertelen volt. A könyvben Hitler a német nemzet felsőbbrendűségét hirdeti, és azt az elképzelést vetíti előre, hogy Németország visszanyeri gazdasági és politikai erejét, valamint kiemelkedik Európa vezető hatalmává.
  • Young-Terv

    Young-Terv
    A Young-Terv célja az volt, hogy megkönnyítse a német adósságok törlesztését. A németek 60 évet kaptak arra hogy a 114 milliárd márkás adósságot visszafizessék. Ez a terv alapbol irreális volt, és aztán a válság sem segített a helyzeten.
  • A nagy gazdasági világválság

    A nagy gazdasági világválság
    A válság az USA-ban kezdődött, mikor a New York-i tőzsde összeomlott, ezt a napot "Fekete Csütörtöknek" nevezzük. Ennek hatására bankok dőltek be, vállalatok mentek csődbe, és a munkanélküliség is nagyban megnőtt. A negatív hatások Amerikán kívül is érzékelhetőek voltak.
  • Hitler hatalmon

    Hitler hatalmon
    Hitler és az általa vezetett párt (NSDAP) népszerűsége nagyban növekedett a válság és az instabil politikai helyzetben. Ügyesen manipulálta a népet ebben a silány időszakban, és így került Hitler kancellári pozícióba.
  • New Deal

    New Deal
    Franklin D. Roosevelt elnök vezetette be a nagy gazdasági válság idején, és a célja az volt, hogy felélessze az amerikai gazdaságot, új munkahelyeket hozzanak létre és segítse a rászorult embereket. Ez tartalmazott gazdasági szabályozásokat, mezőgazdasági reformokat és egyéb társadalmi reformokat is.
  • Wehrmacht

    Wehrmacht
    Németország bevezeti a sorkatonaságot a Wehrmacht (véderő) létrehozása révén, megsértve a Versailles-i békeszerződést, hiszen a komoly fegyverkezést ez tiltotta Németországnak.
  • Az Egyesült Államok elfogadja a Neutrality Actot

    Az Egyesült Államok elfogadja a Neutrality Actot
    Korlátozta az USA katonai beavatkozását a külföldi konfliktusokba.
  • A spanyol polgárháború kitörése

    A spanyol polgárháború kitörése
    A spanyol polgárháború egy véres konfliktus volt Spanyolországban, ami a köztársasági erők és a nemzeti front nevű fasiszta csapatok között zajlott . A köztársasági erők vereséget szenvedtek, és a háború Franco diktatúrájával ért véget, ami hosszú távú hatást gyakorolt Spanyolországra.
  • A berlini Olimpia

    A berlini Olimpia
    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a voksát Németország mellett tette le, így a náci németország lett a 11. nyári olimpia házigazdája. Ezt a különleges lehetőséget Hitler úgy használta ki, hogy nagyon erős propagandát nyomott közbe.
  • Anschluss

    Anschluss
    A német csapatok bevonultak Ausztria területére, ellenkezés viszont nem volt, így németország viszonylag egyszerűen beolvasztotta Ausztriát. Ez volt Hitler első lépése annak érdekében hogy kiterjessze Németország határait, ami az egyik fő célja volt.
  • Müncheni egyezmény

    Müncheni egyezmény
    Ebben döntött Nagy-Britannia és Franciaország arról, hogy hogyan osszák fel Csehszlovákia területét.
  • A 2. világháború kitörése

    A 2. világháború kitörése
    A második világháború 1939-ben tört ki, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, amit Franciaország és Nagy-Britannia hadüzenete követett, így világméretű háborúvá nőtte ki magát az eseménysorozat.