Mikszáth Kálmán

By nreka
  • Születés

    Születés
    1. január 16-án született Nógrád megyében, Szklabonyán. (Ma Sklabina, Szlovákia). Apja Mikszáth János, anyja Veres Mária. Elemi iskoláit a faluban végzi.
  • Diákévek

    A rimaszombati ev. kisgimnázium tanulója lesz. Az önképzőkörben írja első prózáit, verseit.
  • Selmecbánya

    1863-ban átiratkozik a selmecbányai evangélikus gimnáziumba. Ott is tagja az önképzőkörnek.
  • Érettségi

    Leérettségizik. Jogi tanulmányokat kezdene, de ennek sem Pesten, sem Győrben nincs nyoma. Egyre erősebb az írói elhivatottság benne.
  • Pályafutás kezdete

    Pályafutás kezdete
    1869-ben a Fővárosi Lapokban kezdett publikálni, népies-didaktikus írásokat közölt az Igazmondóban és egyéb budapesti, illetve nógrádi lapokban.
    Az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás szolgabírónál volt esküdt, majd ügyvédgyakornok Balassagyarmaton.
  • Apja halála

    1871-ben meghalt apja.
  • Budapest

    1873-74-ben újságíró és szerkesztő Budapesten (Hasznos Mulattató, Lányok Lapja, Magyar Néplap stb.)
  • Házasság

    Házasság
    1873-ban Pestre költözött, július 13-án titokban, a Mauks család beleegyezése nélkül összeházasodott Mauks Ilonával, korábbi principálisa leányával.
  • Siker és gyász

    1874-ben jelent meg első kötete (Elbeszélések), és halt meg néhány hetes korában első gyermeke.
  • Gondok

    1875-ben írásaira nem talált kiadót, anyagi gondjai egyre nőttek. Felesége megbetegedett, s hazautazott szüleihez. Mikszáth ekkor, hogy a nélkülözésektől megkímélje, kierőszakolta a válóper megindítását.
  • Magány

    1875-78-ban magányosan, betegen és hihetetlen nyomorban élt a fővárosban.
  • Jobb sors

    1. augusztus 1-jétől a függetlenségi párti Szegedi Napló újságírója lett. Kákay Aranyos No. 3. álnéven kiadott két publicisztikai kötetet (Még újabb fény- és árnyképek 1878; Szeged pusztulása 1879).