220px orlai petofi1

Petőfi Sándor élete

  • Születése

    Kiskörösön született, édesapja Petrovics István mészárosmester, édesanyja a Hrúz Mária.
  • Period: to

    Aszódi tanulmányok

    Ott egyike volt a legjobb tanulóknak, majd 1838-ban a tanév végi záróünnepségen ő mondta a búcsúbeszédet.
  • Period: to

    Soproni katonaélet

    Sopronban beállt önkéntes katonának a császári hadseregbe. Nem bírta a megpróbáltatásokat, megbetegedett, majd 1841-ben elbocsátották.
  • Megjelent az első verse

    A vers címe A borozó, amely az Atheneaumban jelent meg. http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/aborozo.htm
  • Megjelent az első verseskötete

    Mely összefoglalta addig megjelent, illetve megalkotott műveit. Ezt követően belekezdett a János vitézbe.
  • Megismerte Szendrey Júliát

    Megismerte Szendrey Júliát
    A nagykárolyi megyebálon ismerte meg Szendrey Júliát.
    Egyből beleszeretett. Júlia azonban nem tudott azonnal dönteni, csak egy év múlva házasodtak össze.
  • Pilvax kávéházi fellépése

    Pilvax kávéházi fellépése
    A Pilvax kávéházban a 12 pont felolvasása után elszavalta a Nemzeti dalt.
    http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/nemdal.htm
  • Megszületett fia, Zoltán

    Megszületett fia, Zoltán
    Ő volt Petőfi Sándor egyetlen fia és vele ki is halt ez az ág, hiszen neki nem született gyermeke.
  • Eltűnt

    Csatlakozott Bemhez, de tulajdonképpen civilként vett részt a segesvári csatában, itt tűnt el örökre.