Index

Ady Endre

  • Születése

    Születése
    Egy szatmári faluban, Érmindszenten, elszegényedett nemesi családban született 1877. november 22-én. Édesapja diósadi Ady Lőrinc, kisparaszti gazdálkodó, édesanyja tiszaeszlári Pásztor Mária, református lelkipásztorok leszármazottja volt.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Ady_Endre
  • Gyermekkora

    Gyermekkora
    Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta , 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt.
  • Egyetemi évek

    Egyetemi évek
    Beíratták a debreceni jogakadémiára. a második évre már a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment,Temesvárról nagyon betegen vitte haza édesanyja 1897 karácsonyán, ahonnan felgyógyulva utazott újra Budapestre. A többször is megküldött tandíj azonban korhelykedésre úszott el.Zilahra utazott, ahol ügyvédbojtár lett és egy barátjánál lakott.
  • Találkozás a szerelemmel

    Találkozás a szerelemmel
    Életében az áttörést 1903 augusztusa hozta el: ekkor ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor Párizsban élt és látogatóba jött haza. Léda (Ady így nevezte őt el) lett a múzsája; az ugyanebben az évben megjelent Még egyszer című kötetében „A könnyek asszonya” című költeményt már ő ihlette. A Léda-kapcsolat 9 évig tartott: 1903-tól 1912-ig.
  • Új versek

    Új versek
    Új versek című verses kötet megjelenése.
    Részei:
    LÉDA ASSZONY ZSOLTÁRAI
    A MAGYAR UGARON
    A DALOLÓ PÁRIS
    SZŰZ ORMOK VÁNDORA
    http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek01.htm
  • A második szerelem

    A második szerelem
    1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak.1915. március 27-én a lány apjának (Boncza Miklós, neje: törökfalvi Török Berta) beleegyezése nélkül összeházasodtak. Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.
  • Háborús évek

    Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg; ez idő alatt nem közölt írásokat, négy év hallgatás után, 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén cím alatt.
  • Halála

    Halála
    1918 novemberében (a Tisza-gyilkosság után) a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő spanyolnáthát, ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték. Két hete ápolták, amikor egy reggel hirtelen meghalt (1919. január 27-én, 41 évesen).